A sztepptáncosnők sorát Louisa Adams (elnökné 1797-1801 között) nyitja, aki hárfatudásához kevésbé emelkedett foglalatosságokat is társított; selyemhernyót tenyésztett a Fehér Házban, mert … mért ne?
Szintén a flepnin innen volt még Lincolnné (1861-1865) is, bár csak egy hangyasasszéval. A Fehér Házban ő tartotta az első szeánszokat, ami talán arra utal, hogy az evilági társasági élet nem elégítette ki. A médiumok a Vörös Szobában igyekeztek szellemeket toborozni az izgalmakra vágyó Első Hölgy kedvéért.
Ma megint rossz sora lenne (dohányzásra kijelölt terület a Fehér Ház alatti bunkerben, háromfogú emberek látványa a cigis dobozon, stb.), de saját kora se kényeztette el éppen Taftné asszonyságot. Férje 1909-1913 között volt bentlakó az elnöki vityillóban, ő pedig egyfolytában vetette rá a rossz fényt (mit vetette, reflektorozta!). Cigarettázott, autót vezetett és még a visszaemlékezéseit is kiadta.
Mary Lincolnt már emlegettem, de tudott ő igazán flúgos futamot is produkálni. Olyat, aminek a végén be is utalták egy csöndes és eldugott sárgaházba. Mindez férje halála után történt, és rokonai elég hamar kiszabadították az ápolók gyengéd öleléséből, de azért ez nem várt fordulat egy First Lady életrajzában.
Miután Ronald Reagant kevés híján lepuffantották, Nancy (1981-1989) semmit sem akart a véletlenre hagyni. Szerzett egy asztrológust, aki szebbnél szebb táblázatokban mutatta ki, mikor léphet az elnök a nyilvánosság elé, mikor, hol és hogyan tehet eleget kötelességeinek. Tán még a csillagháborús tervezet ötlete is onnan származott, hogy Ronald rosszul tűrte, hogy csillagon rángatják.
Írhatnék persze még számos flúgos történetet, de akkor hol marad a nevelő célzat? Tessék szépen elolvasni a maradék sztorikat az angol forrásmunkákban! (Ja, és előtte meg lehet tanulni nálunk angolul.)
